Chipp

 Megint én vagyok, Masnika.

Anya és Apa a minap nagyon nem szép dolgot tettek. Megint beraktak abba a szállítós dobozba, amit nagyon utálok, és elvittek arra a helyre, ahol már egyszer voltam és elájultam és csináltak velem valamit. Hiába ellenkeztem, kaparásztam a dobozt és nyávogtam. Nem értem, miért csinálják ezt velem, és miért csak engem vittek.

Ott megint nagyon állatszag volt, és Tyutyi doktor bácsi várt rám. Valamit magyarázott veszettség elleni oltásról, meg valami másikról, csippről és útlevélről. Megdícsért, hogy szépek a füleim és a fogaim - hát persze, hogy szépek. Na, de aztán megszúrt valamivel, aztán meg a nyakamat is valamivel, ami még jobban fájt. De hősiesen tűrtem, csak nagyon féltem. Utána visszatettek a dobozba, akkor nem ellenkeztem inkább, és hazahoztak, miután adtak a doktorbácsinak 35 pénzt, amiből vehettek volna nekem 10 doboz Shebát is. A Manci meg még bunkó is volt velem utána, gondolom mert érezte rajtam azt a rossz szagot. 

Azért otthon megenyhültem, mikor hízelgett nekem Anya meg Apa, meg adtak enni. Nem tudom, miért megint engem vittek, egyszer már vihetnék a Mancit is.

PS. Másnap elvitték Mancit is, muhaha. Ő jobban megsértődött, de állítólag vele is minden rendben, és ő is szépen viselte a sorsát, meg a váróteremben rámorgott a kutyákra. Igaza volt.

Várás

Amíg a nagy tesó gondolkodik, hogy mondja el az életének további alakulását, én itt vagyok ám.

Végre vége van annak, hogy nagyon meleg van, és Anya meg Apa is sokat van otthon. Az jó. Bár azért napközben elmászkálnak, de este itt szoktak lenni.

Tegnap Apa megint felmászott oda föntre, ahol én meghallottam a hangokat, és képzeljétek, azt mondta, fogott két egeret. Mondjuk nem tudom, hogyan, ha fent se volt, de Apa biztos nagyon ügyes vadász, mert mindig van mit ennie. Azért felmennék én oda megnézni ezeket az egereket. 

Tegnap este is bejött valami lepke, az a szerencséje, hogy tud repülni, mert elintéztem volna... Manci azt mondja, hogy régen ő fogott egeret, meg bogarakat, meg madarakat, de ezt nehéz elhinnem, amilyen tohonya most.

A hétvégén kimosták a saját alvódobozukon a cuccot, meg a mi párnáinkat, olyankor különösen jó arra ráfeküdni. Meg néha mostanában én is használom a saját párnámat, bár sokkal jobb az ő alvóhelyükön fetrengeni, és szerintem nekik is jobb úgy, mert olyankor mindig örülnek meg simogatnak, ha felmegyek oda. Mostanában a Manci is megint fel szokott, meg éjjel néha úgy dönt, hogy rámászik Anyára és úgy alszik. És nem mindig fúj rám se - de azért szokott, mert bunkó.

Hétfőn volt Anya és Apa valahol reggel, eléggé siettek, legalábbis Anya, valamit beszéltek is reggeli dugóról és időben indulásról is, ami Anya szerint nem sikerült, pedig korán ébren volt és adott reggelit... aztán hamar megjöttek, és jókedvűnek tűntek, arról beszéltek, hogy minden rendben van a kiscincával.

Nem tudom, ki lehet az a Kiscinca, akiről időnként beszélnek, lehet hogy hoznak egy harmadik macskát? Manci szerintem annak nem örülne, nekem se igazán örült, engem nem zavar, ha lehet majd vele játszani. Hely van még, meg ha én kapok mindent ezután is, akkor jöhet.

Manci meowmeoárja 1.

 No, akkor én volnék soron, Manci. A ház ura, a szépség, a főmacska.

Ellenállhatatlan kiscica voltam

A születésemre én sem emlékszem, ahogy anyámra sem, de valahol a Kelet-Mecsek hegyormai között jöttem a világra. Az első emlékem, hogy elkóboroltam és a 6-os főút környékén szaladgáltam Zengővárkonynál. Egyszercsak megállt egy autó, és én nem is tudom miért - fiatal és bohó voltam még - nem szaladtam el, hanem hagytam, hogy az abból kiszálló nagy marcona ember elraboljon. Kedves volt velem, és a párjával elvittek egy helyre, ahol meleg volt, adtak enni és inni és velük lakhattam. Igazából mindent hagytak nekem, jó volt. 

Vagyis majdnem mindent. Egyszer éppen olyat játszottam, hogy a növényeiket használtam alomnak, voltak köztük fura illatú nagyon pici növénykék is, gondoltam kikaparom őket, mert szépek se voltak. Viszont ezen a szolgáim nagyon mérgesek lettek és kiraktak a házból. Nem csak kis időre, egyáltalán nem engedtek vissza :( 

Kalandos évek kezdődtek meg, de természetesen kinti macskaként is megálltam a helyem. Én lettem a körzet buzogánya, Amigó, a legerősebb kandúr a vidéken, akit rettegtek a környékbeli többi macskák, meg a madarak, meg a mindenféle kisállatok, no igen. De azért igyekeztem nem visszaélni testi erőmmel, és az időm nagy részét inkább a szomszéd kertjében és a padláson töltöttem, hátha... hátha visszaengednek... hátha megetetnek... hátha megszeretgetnek.

Ekkoriban az udvarban kutyák is voltak, hát nem kedveltem őket, de azért volt köztük is ilyen is, olyan is.
Eleinte volt egy idősebb, nagy golden retriever, Berci. Ő jófej volt, simán lehetett az óljában aludni vele, ha hideg volt, néha összebújtunk. Viszont ő már túl volt az aranykoron, és sajnos egyre betegebb lett, sőt meg is halt.
Ott lakott egy Picur, vagy éppen Lajos névre hallgató szintén öregebbecske westi, vele nem lehetett kijönni, kicsi volt, de ízig-vérig kutya, aki nem tűrhetett meg macskát. Meg tudtam volna verni, de minek?
Aztán ott volt Balu, a bolondos útszéli vegyes puliféle. Vele együtt voltunk gyerekek, hát ő szeretett volna velem játszani, én annyira vele nem, úgyhogy ez sehogy sem működött köztünk.
És végül egy nap odakerült Tappancs, a border collie. A színe alapján rokonok vagyunk, de nem igazán vett erről tudomást. Nem tudom, bántott-e volna tényleg, de nem volt barátságos, nem egyszer felkergetett a körtefára, szóval nem haverkodtunk.

És egy időben volt egy macska haverom is, akit mindenféleképpen hívtak az embereim, Kozsónak,

Szürke és én

Dzsabbának, Cirminek, én meg csak szürke szépfiúnak. Ez nagyon tudott hízelegni, ezért többször be is engedték. Télen meg nem tetszett neki semmi, főleg a hó nem, állandóan a tetőtérben csövezett és várta, hogy beengedjék. Aztán egyszer meg is betegedett, akkor sokat bent lehetett, főleg éjjel. Szerintem ez pofátlanság volt velem szemben, hogy engem bezzeg nem vittek be... 
Szürkével olyan semmilyen viszonyban voltunk, bár ő sem volt túl barátságos, gondolom féltette a kiváltságait. Egyszer volt olyan, hogy az embereim adtak nekem enni, ez a hülye meg úgy gondolta, elveszi tőlem. Namost elmondanám, hogy én úgy kétszer akkora vagyok, szóval morogtam, fújtam rá, nem akartam balhét, de a bolond rám támadott. Namost mindennek van határa, úgyhogy megkezdődött az életre-halálra összecsapás, amit végül a korábbi gazdám rekesztett be egy laminát padló lappal a kezében, de egyértelműen én álltam nyerésre, és az emberek nem győzték Szürke bundáját összegyűjteni utána. Velem ne packázzon...

Ebben az időszakban ismertem meg Anyát. Vagyis ismertem régebbről is, néha megjelent, de nem sokat foglalkozott velem. Szürkével viszont igen, és néha úgy tűnt, elszégyellte magát, akkor hozott nekem is kaját. Sejtettem, hogy ő lesz a gyenge láncszem, úgyhogy elkezdtem menni hozzá simogatásért, hát ha a Szürke jó neki, akkor nehogymár én nem. És bevált a dolog, időnként engem is beengedtek, most már a másik házba. Annyira mondjuk nem élveztem, sok volt az ember, ott volt sokszor Szürke meg a kutyák is, igazából nyugisabb volt kint. Főleg nyáron a betontetőn napozni, azt nagyon szerettem.

Azt is észrevettem, hogy Anya és a párja (azaz Apa) időnként elviszik egy időre Szürkét valahová. Kíváncsi voltam az igazat megvallva, hogy ez mi lehet, úgyhogy egyszer, amikor visszahozták, odamentem és kíváncsian lestem, mi történik. Amikor készültek menni, Szürke épp elcsatangolt valahová, hiába hívogatták. És akkor Apa látta, hogy én viszont ott vagyok, odajött, és berakott a hordozódobozba, aztán az autóba, merthogy "neki mindegy, egy macskát elvisz és kész" - kikérem magamnak amúgy.

Na és ezzel az utazással megkezdődött az új életem, de erről majd később...

Manci

Masnika Purriculum Vitae

 Na addig is, amíg öreg barátom gondolkodik az emlékiratain, én bemutatkozom nektek.

Masni vagyok, a legszebb lány a vidéken. Szerintem azért hívnak így, mert ugyan fekete vagyok, de van a nyakamon egy világos folt. Meg amúgy van vörös és világos bundám is, szóval nem is vagyok fekete.

2024 nyár végén jöttem a világra egy baranyai faluban, de erre nem nagyon emlékszem, az igazi anyámra se sajnos. Azt mondják, ahol születtünk, nem volt jó nekem és a testvéreimnek, ezért elvittek onnan minket egy házba valami Orfűn, ahol egy nagyon kedves Anikó nevű hölgy gondoskodott rólunk és még nagyon sok macskáról. Jó dolgunk volt, volt ott minden, de Anikó mindig azt mondta, hogy majd egyszer el kell mennünk. Ezt azért nem annyira bántam, mert a többi cica ott annyira nem akart velem játszani. A testvéreim meg egyre csak eltünedeztek, és nem jöttek vissza, csak Olivér maradt, de ő meg erősebb volt nálam és akkor is bunyózni akart, ha én nem.

Egy napon jött egy nő Anikóhoz, állítólag rám volt kíváncsi, de nem tetszett ez nekem, úgyhogy nem jöttem elő, vagyis csak messziről, a szekrény tetejéről néztem le rá. Olivér vagányabb volt, ő odament hozzá és elszakította a harisnyáját, de azt mondta, nem baj. 

Na aztán napokkal később Anikó berakott a hordozóba és elvitt valahová, ahol ez a nő is ott volt, meg egy férfi. Később kiderült, hogy ők Anya és Apa. Szóval elvittek és Anikó elbúcsúzott tőlem. Meleg volt, emg világos, meg volt mit ennem és Katzenklo is, de egy kis szobában voltam bent. Időnként bejöttek hozzám, kedvesek voltak, de hát ez így akkor sem volt jó, úgyhogy elkezdtem nekik nyávogni meg piszkálni a rést, ahol ők ki-be jártak. Na erre időnként hallottam, hogy van egy másik macska ott még, de nagyon barátságtalannak tűnt. 

Végülis belátták, hogy nem tarthatnak abban a szobában, és kiengedtek. Na akkor került elő öreg barátom, Manci, aki annyira amúgy nem öreg, csak hozzám képest. Méregettük egymást, hogy most mi legyen, de végül nem ölt meg, én se őt, viszont körbenéztem, hogy hol is vagyok. Hát sokáig tartott, mire mindent bejártam és megismertem, jó nagy ez a ház. És van ám minden, lépcsők, mindenféle bútorok, játékok, több Katzenklo, rengeteg fekhely (lehet, hogy nem mindet nekem gondolták, de ezt én döntöm el), mindenféle növények, amik néha leesnek, mikor játszunk egymással és sok ablak. Szeretek itt lenni.

A kaja is jó, meg is mutattam nekik, hogy én aztán tudok enni, és szobatiszta vagyok. Bár vannak saját játékaim, a kedvencem a két kis plüss hörcsög, amit Anya és Apa ágyából csórtam el, szeretem őket hurcibálni mindenhová. A kedvenc helyem a télikert a sok virággal, főleg, ha nyitva van az ajtaja, meg a fenti szobában a heverő, amikor rásüt a nap, ott nagyon jó dögleni. És Apa csak nekem tett egy ablak elé egy kaparófát, na azt is nagyon szeretem, azon lehet aludni, meg piszkálni róla a virágokat.

Szeretek itt lenni. Manci játszhatna velem többet, meg nem igazságos, hogy ennyivel nagyobb, de amúgy jól megvagyunk. Anya és Apa nagyon kedves velem, általában Picicának hívnak, pedig nem is vagyok olyan pici. Eddig kevésszer haragítottak csak meg.
Még az elején egyszer elvittek egy helyre szállítódobozban, ahol mindenféle más macska és egyéb szörnyek szagát lehetett érezni, és otthagytak. Emberek voltak ott még, akik mindenféle kellemetlen dolgokat csináltak velem, jobb erről nem beszélni, el is ájultam. Mikor értem jöttek, utána meg fájt egy darabig a hasam és furán éreztem magam, meg valami fura dolgot adtak rám, olyasmit, ami rajtuk is van és ilyen színes. Szerencsére pár nap után levehettem. 
Aztán néha van olyan, hogy Anya vagy Apa éjjel sincs otthon, néha hosszabb ideig sem. Napközben oké, hogy elmennek, na de sötétben mit csinálnak kint, ha még vadászni sem képesek? Ha valamelyikük otthon van, az azért oké, de volt már olyan, hogy egyik se került elő, hanem más kétlábúak jöttek be, akiket nem is ismertem. Nem értem, ilyenkor mi történik, de ezt nagyon nem szeretem. Általában lehet tudni előre, mikor ilyesmire készülnek, mert ilyenkor nagy dobozokba raknak mindenféle puha ruhát meg párnát, bele is szoktam feküdni, de ki szoktak szedni belőle és csak azt viszik magukkal, engem nem. Anya egyszer tavasszal nagyon sokáig nem volt itt, azóta nem is vele alszom, hanem Apával.
És egyszer még olyat is tettek, amit nehéz elfelejtenem. Akkor is a szállítódobozzal kezdődött - utálom -, elvittek egy idegen helyre és ott hagytak. Ott volt három ember, két felnőtt és egy kicsi, kedvesek voltak, etettek meg minden, de nincs kedvem barátkozni és más macska sem volt ott. Hát mutattam, hogy nem jó, egész éjjel nyávogtam nekik, meg levertem a függönyüket, de így is csak sokára jött értem Anya és Apa. Remélem többet ilyen nem fordul elő.

Összességében elégedett vagyok azért a sorsommal, állítólag lehetne sokkal rosszabb is. 

Masni

Ps. ja képzeljétek, ma reggel hangokat hallottam a fejem felül. Akartam is intézkedni, de Apa rám szólt, hogy ne menjek fel a lépcsőnél a korlátra, mert leesek. Úgyhogy hagytam, akkor oldja meg ő... valami egerekről és padlásról beszéltek.

Vágjunk bele

 Sziasztok,

Manci vagyok. A bajtársammal, lakótársammal, köcsög kis betolakodó Masnival úgy döntöttünk, hogy ezentúl beszámolunk nektek az életünkről, mert kit ne érdekelne az a sok izgalom, ami velünk történik? 

Persze ez önmagában nem lenne elég arra, hogy ilyen megerőltető dologra fecséreljük a drága időnket, mint az írás, miközben olyan sok a dolog. Aludni, mosdani, enni, alomra járni, játszani, napozni, nézni a kertet és még sorolhatnám. 

De úgy vesszük észre, hogy valami történni fog. Nem tudjuk mi, de a két lakótársunk furcsán viselkedik az utóbbi időben. Sokat beszélnek egy másik helyről, ezt nem teljesen értjük, ahogy azt se, hogy ránk időnként azt mondják, hogy Katze-k leszünk. Ezt sem értjük, de úgy mondják, hogy azt gondoljuk, az valami jó dolog, de majd kiderül. 

Már régebb óta van velük valami furcsa egyébként is. Még év elején (ez az az időszak, amikor többet van sötét és nem nyitják ki sose a kertre néző nagy teraszajtót) kezdődött, amikor elkezdtek valahogy másképp viselkedni. Mintha izgulnának, vagy várnának valamit. Sokszor meg hangosan beszéltek egymással, ezt nem értjük, miért csinálják, amikor ott vannak egymás közelében, de nem szeretjük, mert olyankor másképp is mozognak. A nőstény, akit ezentúl úgy fogunk itt hívni, hogy Anya (a párját pedig úgy, hogy Apa), szóval Anya egy darabig beteg volt, legalábbis sokkal többet feküdt, mint eddig. Majdnem annyit, mint mi. 

Aztán májusban, amikor a kertben egyre több színes virág és bogár van, Anya elment. Én ezt már megszoktam, hogy néha elmegy, aztán visszajön, Masni nagyon megijedt, mert ő ilyet még nem élt meg, azóta rá is szokott, hogy Apa mellett alszik. Aztán egy időre Apa is elment. Na az nagyon ijesztő volt, csak ment az idő, volt nappal és éjjel és nappal, és semmi. Egy Szomszéd nevű nőstény jött időnként, adott nekünk enni és inni és takarította a Katzenklo-t, de vele nem barátkoztunk össze. Meg párszor a Mama (ő Anya anyukája lehet, én még emlékszem rá a régi életemből, Masni fél tőle).

Na aztán visszajöttek, és akkor jobb is lett minden. Azóta csak ritkán beszélnek hangosan egymással, velünk is nagyon kedvesek. Anya meggyógyult, sőt jókat ehetett, mert nagyobb lett. Ez egy darabig jó volt, nagyon jókat tudtam aludni a hátán meg a hasán éjjel, egy ideje viszont állandóan az oldalán alszik, úgy már nem kényelmes sajnos rajta. Meg egyre nagyobb, a nappaiban még szoktam feküdni a hasán időnként, hogy örüljön, de nem igazán kényelmes a formája, meg hogy sokat mozog a hasa. Olyan, mintha lenne benne valami, lehet, hogy segítek neki és levadászom egyszer.

Az is furcsa, hogy a pánikszobába (ezt ők pincének hívják, a lépcső alján van, ahol általában sötét van, ide szoktunk elbújni, ha valami ijesztő dolog történik, például ugat a szomszédban az ordító szörny, vagy csöngetnek, vagy a porszívó nevű szörnyűség megy) mindenféle furcsa dolgot halmoznak egy ideje - ez jó, könnyebb elbújni. 

Ez van tehát, nem tudjuk, mi lesz, csak várunk. Addig is, amíg várunk, megírjuk majd a saját történetünket, hogy legyen mit olvasnotok.

Manci