Manci Meowmoárja 3.

Manci vagyok újra, és akkor most elmesélném nektek az életemben vett eddigi utolsó nagy - és nem túl pozitív - fordulatot. 2024 végén Apa egyszer a munkatársaival kitalálta, hogy gyűjtést szerveznek valami másik macskáknak. Nem értem, minek, vadásszanak maguknak, de vitt oda kaját, meg az én cuccaimból. Értitek? Az enyémek közül kiválasztotta azokat, amiket szerinte nem használok. Attól még az enyémek, ő is mindig ugyanazt az 5 ruhát hordja csak, ami épp felül van a szekrényében és amikre rá is fekszem neki mindig, pedig van másik, mégse adtam sose oda a többit senkinek. Szóval pofátlanság netovábbja, de pár dolgot elvitt.

Utána Anyával nézegetni kezdték ezeket a macskákat képeken, egyre kevésbé tetszett a dolog. Olyanokat mondtak, hogy én szegény egyedül vagyok, meg biztos unatkozom és örülnék. Ez megint nem tetszett, nem értem, miből gondolják, hogy unatkozom, mit kellene csinálnom, tévét nézni, vagy olvasni? Na mindegy, gyanúsak voltak. Főleg egy kismacskát nézegettek, hogy kicsi és fekete és lány, úgyse kell senkinek. Na ez lett a Masni. Egyszer Anya elment Orfűre és macskaszagúan jött vissza. Apa akkor nem volt otthon, síelni volt valahol a messzeségben, úgyhogy telefonon beszéltek arról, hogy jó lesz meg akkor majd hozzák. Mit? Próbáltam ignorálni.

Megjött Apa, aztán egy napon borult minden... Jött egy nő olyan szörnyű hordozódobozzal, aminek a szagán éreztem, hogy ebben bizony van is valami. Bár idegenek elől általában a pincébe megyek, erre már kíváncsi voltam, és lám-lám, egy másik macskát vettek ki. Közben nézegettek engem, jobbnak is láttam elhúzni a csíkot, mielőtt még betesznek engem a dobozba. Na a nő elment, de a szag itt maradt. Bár Anya és Apa becsukta a kisszoba ajtaját (ez is pofátlanság), egy idő után hallottam is, hogy ott van bent a Másik. A szagát is éreztem. Morogtam és fújtam rá, hogy érezze rosszul magát, meg a szüleim lássák, hogy ura vagyok a helyzetnek, de nem örültek neki, hogy tudom a dolgomat. Napokig az ment, hogy oda bejártak, hallottam hangokat, éreztem szagokat, míg egy napon Apa kiengedte a Másikat. A lépcsőházban méregettük egymást, én jeleztem, ki itt a főmacska és hogy hol az ajtó, de hát nem nagyon alakult ebből semmi.

Nehezen tudom elmondani, milyen nehéz volt elviselni, hogy más is használta a kakilós dobozt, még ha lett belőle kettő... hogy más is evett meg ivott a tálakból, még ha lett is belőlük több... hogy más is ki mert nézni a polcomon az ablakon, más is játszik a játékokkal, amikkel én mondjuk nem nagyon. Más is fekszik az ágyban, a párnákon. És a szüleim a másikat is simogatják, meg szeretgetik.

Sosem lesz a régi már az élet, de Masni itt maradt és én nem öltem meg, pedig megtehettem volna, amilyen kicsi. Része lett az életünknek a kis rohadék, beletörődtem, hogy a szüleim nem fogják kidobni, hiába viselkedik lehetetlenül, ver le virágokat és más dolgokat, hangoskodik éjjel, válogat a kajából. Egyébként annyira sikerült megnevelni, hogy tudja, hol a helye, hogy én vagyok a Főmacska és velem viszonylag tisztelettudó. Meg egyébként pofás kis csaj lett belőle, és egész aranyos, ahogy fekszik a kanapé tetején, vagy a szomszédokat lesi a kaparófáról. Tulajdonképpen egész jól el lehet vele birkózni, és ketten napozni a télikertben se rosszabb, mint egyedül, napsütésből ugyanannyi jut. Ha úgy vesszük, semmiből nem lett nekem kevesebb, mint előtte, és mikor a szüleink napokra elmennek, ketten aggódni is valamivel jobb, mint egyedül. Na nem mondom, hogy megszerettem volna, vagy hogy jó, hogy itt van, de ha már így alakult, most már ne dobják ki...

Manci Meowmoárja 2.

első körbenézések

 Na, sziasztok kétlábúak, kedvem támadt a meowmoárjaim folytatásához nekem is, ne csak mindig ez a kiscsaj írjon...

kanapé elfoglalása

Ott hagytuk abba, hogy Apa berakott a dobozba Szürke helyett. Hát akkor megértettem, miért bújt el inkább, marhára nem volt vicces abban a dobozban bezárva lenni marha sokáig, nem tudva, hova visznek és minek és miért. A nagy fekete doboza Apának, amit ő szeretettel Volvonak hívott, az is mozgott meg mindenféle hangot adott ki, meg valami hangos dolog még volt pluszban, amit ezek zenének hívnak és szeretik, hát én nem tudom. Féltem, na.

zibizabi

Az örökkévalóság eltelt, mire megérkeztünk egy helyre, ahol kivett és kiengedett a dobozomból. Hát, akkor is féltem. De ez a hely meleg volt és fényes, és Apa azt mondta, nyugodjak meg és érezzem otthon magam. Otthon? Ez a szó nem igazán jelentett nekem semmit, aggódva néztem, hogy mi lehet az. Azóta tudom, hogy az otthon egy Budaörs nevű helyen volt, ahol állítólag nem akárki lakhat, de én egyelőre nem értettem, milyen kivételezett helyzetben vagyok. Még Budaörsön belül is, mert Anya és Apa gyakran mentek valami helyre, amit Cincák hegyének hívtak, ahol hajléktalan macskatársaim élnek állítólag. 

az ágyra is felmehettem

és fel is mentem

búvóhely

Nekem mindenesetre megváltozott az életem, és viszonylag hamar meg is békéltem vele. Ebben a budaörsi albérlet nevű lakódobozban volt minden, amihez már nem voltam hozzászokva. Újra dobozba kakiltam és pisiltem, mint régen, mindig volt mit enni, még válogathattam is.

Ami nem tetszett, hogy elvittek orvoshoz, többször is. Megint abban a dobozban.

Egyrészt a fülemet piszkálták, ami már rég fájt, az az igazság, hogy valami atkákat összeszedtem kint, állandóan viszketett és vakartam, sebes lett. Na ezzel csináltak valamit, amit baromira nem élveztem, kenegették valami cuccal. Mivel ellenkeztem, ezért betekertek egy törölközőbe. És raktak felfújható nyakvédőt rám, hát ha ezt a haverjaim látták volna... na mindegy, ez is elmúlt.

mindent lehet

A másik beavatkozásról nem szeretnék beszélni. Ahhoz otthagytak és elaltattak a rendelőben, és utána valami megváltozott a legnemesebb részemmel. Ők valami DAS cica poénon nagyon röhögcséltek. Én nem.

Budaörsön tényleg mindent megengedtek, oda feküdtem, ahová akartam, beleértve rájuk is, vagy a ruháik közé a szekrénybe, mindent lehetett, sőt olyan volt, mintha szórakoztatná őket. Játszottak velem, fotózgattak, sokat simogattak és örültek neki, ha hagytam magam szeretgetni. Úgyhogy hagytam. 

Ami eléggé zavart, hogy valahogy mégis sok volt a jövés-menés. Többször meg kellett ugyanazt a horror utat tennem még Apa fekete Volvo dobozában. Ekkor ismertem meg Omát. 

valami ünnep

Oma úgy tudom, Apa anyja, az ő lakóhelyére mentünk általában. Oma eleinte kissé bizalmatlannak tűnt, hogy mit fogok csinálni a lakásába, állítólag nem volt neki másik macskája. Úgyhogy úgy döntöttem, megmutatom, micsoda úriember vagyok, és nem tettem tönkre nála semmit, sőt, kedves voltam vele is. Szerintem bejött, eléggé megkedvelt ő is, természetesen.

Nála is szerettem lenni, szuper helyek voltak a lakóhelyén, ha meg valami nem tetszett, elbújtam a szekrénye tetején. Azt máig nem tudom, mikor vittek hozzá, meg miért és mennyi időre, de akkoriban azért előfordult párszor, és általában akkor ott is hagytak. Ott is megvolt mindenem, meleg volt, úgyhogy nem tiltakoztam. Csak az utazás rész ellen, azt nagyon utálom, utálni is fogom mindig.

A 2023 nevű év elején aztán megint változott valami. Egyrészt Anya év elején nem volt sehol, de Apa is sokat ment el valahová, és elég sokat intéztek valami Ház nevű távoli dolgot, amitől igencsak sokat voltak feszültek.

És eljött a nap, amikor ez a dolog engem is érintett. Ha jól emlékszem, először csak Omához vittek el szokás szerint, ők meg elmentek abba a bizonyos Házba, ahol Apa nem akart még aludni, merthogy mérgező a festékszag.

De aztán elvittek engem is.

kákken

Hát a Ház az nagy volt és félelmetes elsőre. Nagyon sok hely, furcsa szagok, furcsa fények, idegen hangok. 

Megvallom, elegem lett.

Ezt hangos sírással adtam a tudtukra, főleg éjjel, amitől nem igazán lett jobb. Sőt, Apa mérges lett, és lecsukott egy időre a pince nevű pánikszobába, ami amúgy utólag kiderült, hogy jó hely, de honnan tudtam volna?

Mindenesetre az első nehéz idő után elkezdtem felfedezni ezt a bizonyos Házat. Nem is volt az olyan rossz hely. Sok nagy ablak volt, mindegyikből mást lehetett nézni.

Vannak lépcsők, meg ilyen magas kilátópontok, ahonnan messziről lehet megfigyelni, mi történik az alsó részen. Az bejön nagyon.

a kilátóm

na ide állítólag nem mehetek fel

Itt is mindig jó meleg volt.

Volt mindenféle játékom, meg mindenféle bútorok, helyek, ahová el lehetett bújni. 

Itt is megvolt a kakis dobozom, kaptam enni-inni, és feküdhettem bárhová.

ez a cucc jó meleg

Vagyis pár dologra azt mondták, hogy ne, de ha nem tartottam be, akkor se lett semmi.

Az elején rossz volt, hogy időnként jöttek mindenféle emberek hangos dolgokat csinálni, na olyankor bújtam el akár egész napra a pánikszobába.

Sokszor meg Anya és Apa hoztak új dolgokat, ezek egy része tiszta királyság volt, például nézzétek ezt a nagy, puha, vastag, meleg szőnyeget. Máig imádok rajta dögleni.

a szőnyegem

jó bőr

Rendes voltam, a bőrkanapét nem kaparásztam, láttam, hogy féltik. Szét tudnám szedni, de végülis minek. Annyira nem is kényelmes egyébként, de ők szeretik.

néha besegítek dologokba

Anya és Apa azt mondták, mostantól ez lesz az Otthon és mindent használhatok, sőt próbálták úgy alakítani, hogy nekem is jó legyen. A hálószobájuk ablakán szeretek pl. kinézni, ezért raktak oda egy polcot nekem, nyáron, ha nyitva van az ablak, sokszor ott is alszom.

a polcom

Szóval vannak jó dolgok, nem mondhatom.

Néha volt azóta is olyan, hogy egy időre elvittek Omához, az is oké, azért cirkuszolni szoktam, de tudom, hogy visszahoznak, meg azt is, hogy végülis ott is jó dolgom van.

Összességében is elmondhatom, hogy jó dolgom van velük. Szeretnek, lesik a kívánságaimat, mindent megengednek, és.. izé.. én is szeretem őket persze, de azért ez nem kell mondani, dolgozzanak meg érte.

Jó, hogy Apa elhozott Szürke helyett. Vele vajon mi lehet? Egyszer Anya emlegette, és vizes volt a szeme, meg nagyon ölelgetett akkor engem, de nem értettem, mi van vele. Remélem ő is olyan helyen van, ahol jó neki, kicsit megbántam, hogy úgy elvertem pár éve.

Anya és Apa velem kapcsolatban egy dolgon aggódott, hogy sokat vagyok egyedül és vajon nem unatkozom-e. Sokszor felmerült, hogy mi lenne, ha ide költözne még valaki, de persze nem komolyan. Gondoltam én... 

De ez már egy következő történet lesz. Addig is pár kép még az életemből, lássátok, milyen szép vagyok.

méhecske vagyok

így is tudok aludni

meg így is

Hombár

melegítés

Anya újabban egész sokat van otthon, és egyre furcsábban néz ki. 

De tök jó amúgy, lehet rajta ugrálni meg feküdni is, bár néha nyöszörög, meg mocorog, meg állandóan az oldalán próbál feküdni, és úgy nem olyan jó stabil, mint ha a hátán vagy a hasán lenne. 

Meg mozog ő is, meg a hasa is. Éjjel is van, hogy jól elfekszünk, erre mozog, vagy ami még rosszabb, hogy felkel és elmegy a vizes szobába, van, hogy többször is. 

patrónus vagyok

Újabban becsukják ablakokat, a télikertben is sajnos, ezzel sokat romlott a tévénk minősége. Én (Masni) mikor ezt először eljátszották, akkor éjjel bosszút álltam, zörögtem mindennel és fociztam egy almával, amit Apa az asztalon hagyott (elvette a szemét), meg begurítottam a gyógyszeres dobozaiból kettőt a hűtő alá (szerencsére ilyenkor Anyának káromkodik, nem nekem, szerintem azt hiszi, ő dugta el azt is, ahogy általában mindenről azt hiszi).

Jól vagyunk amúgy.

Meg én már felfedeztem magamnak azokat a furcsa új cuccokat is Apa dolgozószobájában, amiket egy ideje ott tartanak. Mondtam a Mancinak is, de ő nem mászott bele, szerintem nem tud, mert dagi, de persze ezt nem lehet így mondani. Kényelmesek amúgy, de vannak jobb helyeim aludni, úgyhogy maradok egyelőre azoknál.

legjobb reggeli program

Az egyedüli, ami zavar, hogy anya két hete összepakolta azokat a dobozait, ami azt szokta jelenteni, hogy elmegy, vagy elmennek valahová. 

De nem ment el egyelőre, Apa volt múlt héten többször is távol még éjjel is, és érdekes módon kétszer reggel jött meg, aztán meg egész nap aludt. Furcsa dolgokat csinálnak az emberek, de amíg hazajönnek, végülis jó. 

Azért szoktunk tiltakozni, de nem látom, hogy érdekelné őket. Embert nevelni nem egyszerű feladat. 

pont jó

ez már az enyém

nem nyúhattok hozzájuk

Csiripp

 Na, akkor elmesélem én is, mit tettek velem.

Először azt hittem, hogy végre elviszik a Masnit valahová máshová, és visszatér a nyugalmam. Jó, kicsit talán hiányozna... néha... de elvoltam én egyedül is.

De arról nem volt szó, hogy engem is elvisznek ehhez az orvos nevű valakihez. Mintha beteg lennék, vagy bármi bajom lenne. Azt hittem, megyünk Omához, erre tessék...
Megbökött, aztán még egyszer a nyakamat is, hát rohadtul fájt, mit ne mondjak, de állítólag a Masni is kibírta zokszó nélkül, úgyhogy mégsem mutathattam én sem gyengeséget. De nem tudom, ez mire volt jó, és akkor még kajára valót is adnak érte. Nem értem. Meg valami útlevelet is kapok, nem tudom, mire jó az nekem.

Amúgy nem történik semmi izgalmas. Anya kicsit többet van otthon, mint szokott, de valamit nagyon ült a dolgozószobájában egész nap és nem velem foglalkozott, hanem azzal a kinyitható zenélő tévéjével. Azért néztük a mögötte lévő heverőről, mit csinál, azt mondta, mi vagyunk a tudományos segédmunkatársai. Hát lehet, én tudományos, Masni a segéd.

Amúgy sokat döglik a nappaliban, azt szeretem, szoktam ilyenkor masszírozni a hasát. Bár az most nem olyan jó fekhely egy ideje, mint régebben, akkor simább volt, de azért rá szoktam feküdni, hadd örüljön.

Chipp

 Megint én vagyok, Masnika.

Anya és Apa a minap nagyon nem szép dolgot tettek. Megint beraktak abba a szállítós dobozba, amit nagyon utálok, és elvittek arra a helyre, ahol már egyszer voltam és elájultam és csináltak velem valamit. Hiába ellenkeztem, kaparásztam a dobozt és nyávogtam. Nem értem, miért csinálják ezt velem, és miért csak engem vittek.

Ott megint nagyon állatszag volt, és Tyutyi doktor bácsi várt rám. Valamit magyarázott veszettség elleni oltásról, meg valami másikról, csippről és útlevélről. Megdícsért, hogy szépek a füleim és a fogaim - hát persze, hogy szépek. Na, de aztán megszúrt valamivel, aztán meg a nyakamat is valamivel, ami még jobban fájt. De hősiesen tűrtem, csak nagyon féltem. Utána visszatettek a dobozba, akkor nem ellenkeztem inkább, és hazahoztak, miután adtak a doktorbácsinak 35 pénzt, amiből vehettek volna nekem 10 doboz Shebát is. A Manci meg még bunkó is volt velem utána, gondolom mert érezte rajtam azt a rossz szagot. 

Azért otthon megenyhültem, mikor hízelgett nekem Anya meg Apa, meg adtak enni. Nem tudom, miért megint engem vittek, egyszer már vihetnék a Mancit is.

PS. Másnap elvitték Mancit is, muhaha. Ő jobban megsértődött, de állítólag vele is minden rendben, és ő is szépen viselte a sorsát, meg a váróteremben rámorgott a kutyákra. Igaza volt.

Várás

Amíg a nagy tesó gondolkodik, hogy mondja el az életének további alakulását, én itt vagyok ám.

Végre vége van annak, hogy nagyon meleg van, és Anya meg Apa is sokat van otthon. Az jó. Bár azért napközben elmászkálnak, de este itt szoktak lenni.

Tegnap Apa megint felmászott oda föntre, ahol én meghallottam a hangokat, és képzeljétek, azt mondta, fogott két egeret. Mondjuk nem tudom, hogyan, ha fent se volt, de Apa biztos nagyon ügyes vadász, mert mindig van mit ennie. Azért felmennék én oda megnézni ezeket az egereket. 

Tegnap este is bejött valami lepke, az a szerencséje, hogy tud repülni, mert elintéztem volna... Manci azt mondja, hogy régen ő fogott egeret, meg bogarakat, meg madarakat, de ezt nehéz elhinnem, amilyen tohonya most.

A hétvégén kimosták a saját alvódobozukon a cuccot, meg a mi párnáinkat, olyankor különösen jó arra ráfeküdni. Meg néha mostanában én is használom a saját párnámat, bár sokkal jobb az ő alvóhelyükön fetrengeni, és szerintem nekik is jobb úgy, mert olyankor mindig örülnek meg simogatnak, ha felmegyek oda. Mostanában a Manci is megint fel szokott, meg éjjel néha úgy dönt, hogy rámászik Anyára és úgy alszik. És nem mindig fúj rám se - de azért szokott, mert bunkó.

Hétfőn volt Anya és Apa valahol reggel, eléggé siettek, legalábbis Anya, valamit beszéltek is reggeli dugóról és időben indulásról is, ami Anya szerint nem sikerült, pedig korán ébren volt és adott reggelit... aztán hamar megjöttek, és jókedvűnek tűntek, arról beszéltek, hogy minden rendben van a kiscincával.

Nem tudom, ki lehet az a Kiscinca, akiről időnként beszélnek, lehet hogy hoznak egy harmadik macskát? Manci szerintem annak nem örülne, nekem se igazán örült, engem nem zavar, ha lehet majd vele játszani. Hely van még, meg ha én kapok mindent ezután is, akkor jöhet.

Manci meowmeoárja 1.

 No, akkor én volnék soron, Manci. A ház ura, a szépség, a főmacska.

Ellenállhatatlan kiscica voltam

A születésemre én sem emlékszem, ahogy anyámra sem, de valahol a Kelet-Mecsek hegyormai között jöttem a világra. Az első emlékem, hogy elkóboroltam és a 6-os főút környékén szaladgáltam Zengővárkonynál. Egyszercsak megállt egy autó, és én nem is tudom miért - fiatal és bohó voltam még - nem szaladtam el, hanem hagytam, hogy az abból kiszálló nagy marcona ember elraboljon. Kedves volt velem, és a párjával elvittek egy helyre, ahol meleg volt, adtak enni és inni és velük lakhattam. Igazából mindent hagytak nekem, jó volt. 

Vagyis majdnem mindent. Egyszer éppen olyat játszottam, hogy a növényeiket használtam alomnak, voltak köztük fura illatú nagyon pici növénykék is, gondoltam kikaparom őket, mert szépek se voltak. Viszont ezen a szolgáim nagyon mérgesek lettek és kiraktak a házból. Nem csak kis időre, egyáltalán nem engedtek vissza :( 

Kalandos évek kezdődtek meg, de természetesen kinti macskaként is megálltam a helyem. Én lettem a körzet buzogánya, Amigó, a legerősebb kandúr a vidéken, akit rettegtek a környékbeli többi macskák, meg a madarak, meg a mindenféle kisállatok, no igen. De azért igyekeztem nem visszaélni testi erőmmel, és az időm nagy részét inkább a szomszéd kertjében és a padláson töltöttem, hátha... hátha visszaengednek... hátha megetetnek... hátha megszeretgetnek.

Ekkoriban az udvarban kutyák is voltak, hát nem kedveltem őket, de azért volt köztük is ilyen is, olyan is.
Eleinte volt egy idősebb, nagy golden retriever, Berci. Ő jófej volt, simán lehetett az óljában aludni vele, ha hideg volt, néha összebújtunk. Viszont ő már túl volt az aranykoron, és sajnos egyre betegebb lett, sőt meg is halt.
Ott lakott egy Picur, vagy éppen Lajos névre hallgató szintén öregebbecske westi, vele nem lehetett kijönni, kicsi volt, de ízig-vérig kutya, aki nem tűrhetett meg macskát. Meg tudtam volna verni, de minek?
Aztán ott volt Balu, a bolondos útszéli vegyes puliféle. Vele együtt voltunk gyerekek, hát ő szeretett volna velem játszani, én annyira vele nem, úgyhogy ez sehogy sem működött köztünk.
És végül egy nap odakerült Tappancs, a border collie. A színe alapján rokonok vagyunk, de nem igazán vett erről tudomást. Nem tudom, bántott-e volna tényleg, de nem volt barátságos, nem egyszer felkergetett a körtefára, szóval nem haverkodtunk.

És egy időben volt egy macska haverom is, akit mindenféleképpen hívtak az embereim, Kozsónak,

Szürke és én

Dzsabbának, Cirminek, én meg csak szürke szépfiúnak. Ez nagyon tudott hízelegni, ezért többször be is engedték. Télen meg nem tetszett neki semmi, főleg a hó nem, állandóan a tetőtérben csövezett és várta, hogy beengedjék. Aztán egyszer meg is betegedett, akkor sokat bent lehetett, főleg éjjel. Szerintem ez pofátlanság volt velem szemben, hogy engem bezzeg nem vittek be... 
Szürkével olyan semmilyen viszonyban voltunk, bár ő sem volt túl barátságos, gondolom féltette a kiváltságait. Egyszer volt olyan, hogy az embereim adtak nekem enni, ez a hülye meg úgy gondolta, elveszi tőlem. Namost elmondanám, hogy én úgy kétszer akkora vagyok, szóval morogtam, fújtam rá, nem akartam balhét, de a bolond rám támadott. Namost mindennek van határa, úgyhogy megkezdődött az életre-halálra összecsapás, amit végül a korábbi gazdám rekesztett be egy laminát padló lappal a kezében, de egyértelműen én álltam nyerésre, és az emberek nem győzték Szürke bundáját összegyűjteni utána. Velem ne packázzon...

Ebben az időszakban ismertem meg Anyát. Vagyis ismertem régebbről is, néha megjelent, de nem sokat foglalkozott velem. Szürkével viszont igen, és néha úgy tűnt, elszégyellte magát, akkor hozott nekem is kaját. Sejtettem, hogy ő lesz a gyenge láncszem, úgyhogy elkezdtem menni hozzá simogatásért, hát ha a Szürke jó neki, akkor nehogymár én nem. És bevált a dolog, időnként engem is beengedtek, most már a másik házba. Annyira mondjuk nem élveztem, sok volt az ember, ott volt sokszor Szürke meg a kutyák is, igazából nyugisabb volt kint. Főleg nyáron a betontetőn napozni, azt nagyon szerettem.

Azt is észrevettem, hogy Anya és a párja (azaz Apa) időnként elviszik egy időre Szürkét valahová. Kíváncsi voltam az igazat megvallva, hogy ez mi lehet, úgyhogy egyszer, amikor visszahozták, odamentem és kíváncsian lestem, mi történik. Amikor készültek menni, Szürke épp elcsatangolt valahová, hiába hívogatták. És akkor Apa látta, hogy én viszont ott vagyok, odajött, és berakott a hordozódobozba, aztán az autóba, merthogy "neki mindegy, egy macskát elvisz és kész" - kikérem magamnak amúgy.

Na és ezzel az utazással megkezdődött az új életem, de erről majd később...

Manci