Manci meowmeoárja 1.

 No, akkor én volnék soron, Manci. A ház ura, a szépség, a főmacska.

Ellenállhatatlan kiscica voltam

A születésemre én sem emlékszem, ahogy anyámra sem, de valahol a Kelet-Mecsek hegyormai között jöttem a világra. Az első emlékem, hogy elkóboroltam és a 6-os főút környékén szaladgáltam Zengővárkonynál. Egyszercsak megállt egy autó, és én nem is tudom miért - fiatal és bohó voltam még - nem szaladtam el, hanem hagytam, hogy az abból kiszálló nagy marcona ember elraboljon. Kedves volt velem, és a párjával elvittek egy helyre, ahol meleg volt, adtak enni és inni és velük lakhattam. Igazából mindent hagytak nekem, jó volt. 

Vagyis majdnem mindent. Egyszer éppen olyat játszottam, hogy a növényeiket használtam alomnak, voltak köztük fura illatú nagyon pici növénykék is, gondoltam kikaparom őket, mert szépek se voltak. Viszont ezen a szolgáim nagyon mérgesek lettek és kiraktak a házból. Nem csak kis időre, egyáltalán nem engedtek vissza :( 

Kalandos évek kezdődtek meg, de természetesen kinti macskaként is megálltam a helyem. Én lettem a körzet buzogánya, Amigó, a legerősebb kandúr a vidéken, akit rettegtek a környékbeli többi macskák, meg a madarak, meg a mindenféle kisállatok, no igen. De azért igyekeztem nem visszaélni testi erőmmel, és az időm nagy részét inkább a szomszéd kertjében és a padláson töltöttem, hátha... hátha visszaengednek... hátha megetetnek... hátha megszeretgetnek.

Ekkoriban az udvarban kutyák is voltak, hát nem kedveltem őket, de azért volt köztük is ilyen is, olyan is.
Eleinte volt egy idősebb, nagy golden retriever, Berci. Ő jófej volt, simán lehetett az óljában aludni vele, ha hideg volt, néha összebújtunk. Viszont ő már túl volt az aranykoron, és sajnos egyre betegebb lett, sőt meg is halt.
Ott lakott egy Picur, vagy éppen Lajos névre hallgató szintén öregebbecske westi, vele nem lehetett kijönni, kicsi volt, de ízig-vérig kutya, aki nem tűrhetett meg macskát. Meg tudtam volna verni, de minek?
Aztán ott volt Balu, a bolondos útszéli vegyes puliféle. Vele együtt voltunk gyerekek, hát ő szeretett volna velem játszani, én annyira vele nem, úgyhogy ez sehogy sem működött köztünk.
És végül egy nap odakerült Tappancs, a border collie. A színe alapján rokonok vagyunk, de nem igazán vett erről tudomást. Nem tudom, bántott-e volna tényleg, de nem volt barátságos, nem egyszer felkergetett a körtefára, szóval nem haverkodtunk.

És egy időben volt egy macska haverom is, akit mindenféleképpen hívtak az embereim, Kozsónak,

Szürke és én

Dzsabbának, Cirminek, én meg csak szürke szépfiúnak. Ez nagyon tudott hízelegni, ezért többször be is engedték. Télen meg nem tetszett neki semmi, főleg a hó nem, állandóan a tetőtérben csövezett és várta, hogy beengedjék. Aztán egyszer meg is betegedett, akkor sokat bent lehetett, főleg éjjel. Szerintem ez pofátlanság volt velem szemben, hogy engem bezzeg nem vittek be... 
Szürkével olyan semmilyen viszonyban voltunk, bár ő sem volt túl barátságos, gondolom féltette a kiváltságait. Egyszer volt olyan, hogy az embereim adtak nekem enni, ez a hülye meg úgy gondolta, elveszi tőlem. Namost elmondanám, hogy én úgy kétszer akkora vagyok, szóval morogtam, fújtam rá, nem akartam balhét, de a bolond rám támadott. Namost mindennek van határa, úgyhogy megkezdődött az életre-halálra összecsapás, amit végül a korábbi gazdám rekesztett be egy laminát padló lappal a kezében, de egyértelműen én álltam nyerésre, és az emberek nem győzték Szürke bundáját összegyűjteni utána. Velem ne packázzon...

Ebben az időszakban ismertem meg Anyát. Vagyis ismertem régebbről is, néha megjelent, de nem sokat foglalkozott velem. Szürkével viszont igen, és néha úgy tűnt, elszégyellte magát, akkor hozott nekem is kaját. Sejtettem, hogy ő lesz a gyenge láncszem, úgyhogy elkezdtem menni hozzá simogatásért, hát ha a Szürke jó neki, akkor nehogymár én nem. És bevált a dolog, időnként engem is beengedtek, most már a másik házba. Annyira mondjuk nem élveztem, sok volt az ember, ott volt sokszor Szürke meg a kutyák is, igazából nyugisabb volt kint. Főleg nyáron a betontetőn napozni, azt nagyon szerettem.

Azt is észrevettem, hogy Anya és a párja (azaz Apa) időnként elviszik egy időre Szürkét valahová. Kíváncsi voltam az igazat megvallva, hogy ez mi lehet, úgyhogy egyszer, amikor visszahozták, odamentem és kíváncsian lestem, mi történik. Amikor készültek menni, Szürke épp elcsatangolt valahová, hiába hívogatták. És akkor Apa látta, hogy én viszont ott vagyok, odajött, és berakott a hordozódobozba, aztán az autóba, merthogy "neki mindegy, egy macskát elvisz és kész" - kikérem magamnak amúgy.

Na és ezzel az utazással megkezdődött az új életem, de erről majd később...

Manci